Ponty

(Cyprinus carpio)

Tilalmi idő: május 02. - június 15 Méretkorlátozás alá esik 30 cm.

Legismertebb és legnépszerűbb halunk. Hazánkban sok fajta ponty él, amelyék több szempontból rendkívüli mértékben eltérnek egymástól. Az alakbeli eltéréseket a profilindex-szel szoktuk kifejezni, vagyis azzal a számmal, amely megadja, hogy a test hosszúsága hányszorosa a test magasságának. A nyurga ponty profilindexe 3,5-4,5 között változik. Testének hossza tehát átlagosan négyszerese a magasságának. A tőponty indexe 3-3,5. A tógazdaságokban kitenyésztett nemes pontyok profilindexe még ennél is kisebb: 2-2,5. De a pontyfajták pikkelyezettségben és színben is jelentősen eltérnek egymástól. A nyurga ponty és a tőponty testét nagy pikkelyek borítják. A test színe felül sötétbarnás, oldalt aranysárgába megy át, a hasa világossárga. A tógazdasági nemes pontyok is lehetnek pikkelyesek. Vannak azonban közöttük tükrös pontyok, melyek a testének java pikkely nélküli, csupán középtájt és a hátvonal alatt húzódik egy-egy pikkelysor. Az ún. tőponty teste teljesen csupasz, csak a farok közelében találni néhány pikkelyt. A tükrös és bőrpontyok testét vastag, sötétbarna, sötétzöld bőr fedi, amely csak a has felé világosabb.

Ideális esetben, vagyis 18-20 fokos vízhőmérsékletnél és kedvező ívó helyek meglétekor az ivarérett halak májusban és júniusban ívnak, bár az ívás elhúzódhat július közepéig is (kedvezőtlen vízhőmérséklet). Az ívás természetes vizekben szakaszos, vagyis akár napokig, vagy hetekig is eltarthat. Hidegfront betörés hatására az ívási folyamat megszakad, az ikrásokban képződött ikra visszafejlődik, és a hal szervezetében komolyabb károsodás nélkül felszívódik. Egyes számítások szerint a ponty, kedvező esetekben testsúlykilógrammonkét 100 000-200 000 ikrát rak, egyes igen súlyos nőstények több mint 1 millió ikrát képesek kibocsátani.

A megtermékenyített peték a fenékre süllyednek. Üveg tiszták és enyhén sárgás színűek, átmérőjük 1,5 és 2 milliméter között mozog. A lárvák a vízhőmérséklettől függően 38 nap múlva bújna ki az ikraburokból, 4-5,5 milliméter hosszúak, a has alatt világossárga szikzacskó található, mely biztosítja első nyolcnapi élelmüket. A lárvák még úszni nem tudnak fejjel előre lesüllyednek a fenékre, itt ragasztómirigyükkel megtapadnak a fenéken. Egy nap után úszni kezdenek első úszásuk folyamán a vízfelszínre igyekeznek, hogy levegőt szippantva megtöltsék úszóhólyagjukat. Gyakran több napig is eltart míg feltöltik az úszóhólyagot levegővel.

A pontyivadék az első időben apró állati és növényi szervezetekből él. Kerekesférget, vízibolhát, kandicsrákot, vízi ászkát, kérészeket, és mindenféle lárvát fogyaszt, különösen kedveli az iszapos részeken meghúzódó árvaszúnyog lárvát. A ponty növényi táplálékot is felvesz, elsősorban algákat, de fogyasztja a friss növényi hajtásokat is. Nevezhetjük a pontyot mindenevőnek. A nagyobb pontyok esetenként a kisebb halakat is bekapják, de a ponty ettől még nem ragadozó. Étlapján megtalálható mindenféle féreg, csiga, kagyló, pióca, szitakötőlárva, tehát minden, ami az iszapban rejtőzködik.

A táplálékot a ponty a harmonikaszerűen előrenyúló szájával veszi fel, majd garatfogaival felaprítja. Gyomra nincs, a táplálék közvetlenül a hosszú béltraktusba kerül.A táplálékfelvétel igen intenzív 20 Celsius-fok feletti hőmérsékletű vízben, viszont még az 5 fokos vízben is táplálkozik (ezt igazolják a léki pontyhorgászok fogásai is). A tartós koplalást a ponty hiteles vizsgálatokkal alátámasztva kb. 600 napig viseli el.

Jó feltételek mellett igen gyorsan növekszik a ponty. Háromnyaras korára tógazdaságokban elérheti a 35-45 centiméteres hosszúságot és az 1-2 kilogrammos súlyt. Érdekes összehasonlítást lehet felállítani az egymás mellett előforduló vadponty és tenyészponty között. Egyes évjáratokban a vadpontyok mindig kisebbek voltak, mint a tenyéssz pontyok.

A ponty lehetséges életkoráról régebben fantasztikus elképzelések uralkodtak. Ma már a pikkelyminták vizsgálatával egészen pontosan meg tudják állapítani a ponty életkorát. Például egy 20 kilogrammos ponty életkora bizonyíthatóan 12 év volt. Ugyanakkor egy svéd rekordhal amely 19,30 kilós volt életkora viszont 30 év volt. Maximális életkor a pontyoknál kb. 35-40 évre tehető, de előfordulhatnak szélsőséges esetek is.

A ponty a lassú folyású folyó, illetve lassú áramlású állóvizeket kedveli. Mivel oxigénigénye csekély, és némely változata (bőrponty, tükörponty) képesek a légköri levegőt felvenni a bőrön keresztül. Ezért ilyen helyeken kell keresnünk. Magyarországon szinte minden vízben előfordul, "nemzeti hal". A horgászzsákmány jelentős részét ez a hal teszi ki. A folyóvizekben a kőgátak mögötti langós részeken, kisebb öblökben, partbiztosító kőrézsűk mentén, torkolatoknál találjuk meg. Az állóvizeken vándorol, ősszel a lehűlő vízben a mélyebb részeket keresi fel a téli nyugalmi időszak eltöltésére, ilyenkor is táplálkozik.

Amint melegszik a víz elkezd mozogni, mivel élelem után kell néznie, gyakran előfordul, hogy tavasszal a part menti zónában csipegeti az apró állati és növényi szervezeteket. Amint egyre melegszik a víz, a ponty elkezd keresni valamilyen fedezéket, ahol élelmet is talál és el is rejtőzhet. Kitűnő erre a part menti nádas, illetve a hínarasok. A nagy nyári melegben, amikor a víz oldott oxigénszintje alacsony a ponty gyakran feljön a vízfelszínre és légköri levegő szippantásával pótolja az oxigént, ilyenkor látott hallá válik a ponty, de ilyenkor a legnehezebb megfogni. Vannak viszont árulkodó jelek, amiről fel lehet ismerni, hogy pontyok tartózkodnak a horgászhelyünkön. Egyik ilyen jellegzetes a ponty vízből való kiugrása, ez főleg nyári melegben tapasztalható.

A vízfenékről felszálló buboréksor is lehet jele a halnak, ám könnyen össze lehet keverni a fenékről felszálló gázokkal, fő jellemzője a "pontytúrásnak", hogy a buboréksor egy bizonyos irányba halad. A nádszálak finom ütemes rezgése is lehet bíztató jel, ekkor a ponty éppen az egyik legkedveltebb táplálékát, a vándorkagylót csipegeti a nádszálak tövéről. Nagyobb pontyok képesek a nádasokban utakat, járatokat vágni, ahol szívesen tartózkodnak, ezekbe a folyosókba lógatva az úszós készségünket, gyakran kellemes meglepetés érhet bennünket.

A ponty gyakran szeszélyes halként viselkedik, főleg azokon a vizeken ahol megfelelő mennyiségű táplálékot talál, ilyenkor bizalmatlanná válik, a vízben gyanúsan úszó, lebegő csalival szemben. Egész évben fogható, még jég alól is, persze ehhez meg kell találni a bandázó helyet.

A napszak tekintetében sincs semmi különleges, éppúgy fogható éjjel is mint nappal, gyakran az esti, éjjeli illetve a hajnali órák kedvezőbbek, főleg állóvizeken (érdemes naplót vezetni a fogásokról, amire tüntessük fel, hogy a nap mely szakában, milyen időjárási körülmények között fogtuk a halat)

Ez a hal viszont eléggé érzékeny az időjárásra, főleg a frontokra, illetve a frontokat kísérő légáramlatokra. Hidegfront betörés előtt, mikor a déli szél megélénkül (meleg szél fúj), az idő fülledt meleg, főleg nyári napokon, a ponty étvágya csökken, miután betört a front és megérkezett a hűvösebb levegő, a szélirány északi, észak-keleti irányú lesz, a ponty elkezd enni, gyakran annyira, hogy egymást érik a kapások. Amint az időjárás megnyugszik, frontmentessé válik, a ponty étvágya kissé csökken, de még ekkor is eredménnyel fogható. Meleg front betörés előtt az étvágya visszaesik, s amíg tart a front kevés táplálékot vesz magához.

A klasszikus pontyozó szerelék az úszós. Ezek közül is többfélét lehet alkalmazni. A hagyományos osztott súlyú szereléket nyílt vízen alkalmazzuk ahol nem akarjuk, hogy a csali a vízfeneket érje. A súlyozása úgy történik, hogy több apró ólmot helyezünk el a zsinóron, ezáltal kapásnál az úszó vagy elmerül, vagy kiemelkedik, a hal számára szinte észrevétlen amint az apró súlyokat megemeli. Ugyanígy súlyozzuk a feltolós szereléket, de viszont ennél a módszernél hosszú szárú úszóra van szükségünk. A felfektetős szerelék légyege, hogy a csali a fenéken van, a zsinóron lévő súllyal együtt, kapáskor a ponty felemeli a csalit, vele együtt a súlyt, és az úszó felfekszik a víz színére. Itt kedvező a kissé tömzsibb úszótípust választani. Gyakran, főleg nádi pontyozásnál alkalmazzák az ún. lemezantennás úszót, amely törzsébe egy műanyag lemez van beleépítve. Úgy kell a zsinórra felrakni, hogy a lemez a horgásszal szembe legyen, fokozottan érvényes éjszakai horgászatra ez a szabály különben bárhogy világítjuk meg, nem látjuk az úszót.

Fenekező módszerrel is eredményesen horgászhatunk pontyra, főleg ott ahol a parttól messzebb tanyáznak és úszós készséggel már nem lehet elérni őket. A fenekező módszerek között is van többféle, van mikor a súlyt a szerelék végére tesszük, ilyenkor végólmos szerelékről  beszélünk. Különböző lehet az ólom formája is, folyóvizeken inkább laposat, állóvizeken a gömbölyűeket részesítsük előnyben. Csúszó ólmos módszernél a hosszirányban átfúrt ólom a zsinóron szabadon fut, tehát a hal mikor felveszi a csalit akkor csak egy idő után érez ellenállást. Az ólom formája itt is változó, a gömbólmot inkább állóvízre, a lapos tégla ólmot folyóvízre alkalmazzuk. Amikor etetőanyagot is akarunk juttatni a csali mellé akkor etetőkosaras szereléket alkalmazzunk, az etetőkosár egy bordázott belül üreges vagy drótból, vagy kemény műanyagból készült eszköz. Ebbe lehet belegyúrni a az etetőanyagot, ami a vízre érés után (attól függ, hogy milyen keményre gyúrtuk), kimosódik a víz által, és felkelti a halak figyelmét. Újabban etetőanyag pezsgőtöltetet is árulnak a szaküzletek, amelyből pezsegve oldódik ki az etetőanyag. Az etetőkosarat is felszerelhetjük csúszó, illetve végszerelékként is.

A bojlizó módszer az utóbbi időben terjedt el, és forradalmasította a pontyhorgászatot. A bojli tulajdonképpen csak fantázianév, ami tésztát jelent. Ezt a csalit lehet kapni a szaküzletekben, de házilag is elkészíthető. 1 kg tészta alapanyaghoz kb. 10-12 db tojást kell hozzáadni, ez biztosítja a tapadást, és a megfelelő mennyiségű fehérjét, ami a halaknak nagyon fontos táplálék. A tészta másik alapanyaga a búzaliszt, vagy a kukoricaliszt, amely kellő mértékben összetapad, adalékanyagként adhatunk a tésztához különféle aromákat (ne túl nagy töménységben, ugyanis ellenkező hatást fejthet ki), adhatunk hozzá vérlisztet is nehéz beszerezni ugyan, de leképesztő hatással van a halakra (főleg vágóhidakon juthatunk hozzá). A tésztát miután kellően összegyúrtuk, 10-15 mm átmérőjű pontyszájba illő gombócokat formáljunk belőle. Ezután forró, de nem lobogó vízben főzzük amíg fel nem jönnek a felszínre és még utána 2 percig. Ha kiszedtük, utána egy hegyes zsákvarró tűvel kifúrjuk, zsinegre fűzzük, száraz meleg helyre tesszük száradni. Egy hét múlva a gombócok olyan kemények lesznek, hogy a betonra ejtve acélgolyóként pattannak vissza. Amennyiben azt akarjuk, hogy a golyók ne süllyedjenek a fenékre hanem lebegjenek akkor két speciális módszert alkalmazhatunk. Vagy a golyókat a főzés után forró sütőben kisütjük, vagy a tésztába összedolgozáskor apró hungarocell golyókat teszünk. A golyón átfűzünk egy zsinórt (cérna, bojli előke), a végére egy szalmaszálat kötünk (ez lesz az ütköző), a másik végét a horogszárára, vagy az öblébe kötjük.

Mivel a ponty óvatos hal ezért csak indokolt esetben alkalmazzunk erős felszerelést, főleg ott ahol nagyobb példányokra is lehet számítani.A bot legyen 3-3,5 m hosszú parabolaakciójú, úszós horgászatnál lehet egy kicsit hosszabb is. Dobósúlya úszósnál 40-80 g, fenekezésnél, 60-150 g.Az orsó elsősorban peremorsó 40-70-es zsinórkapacitású, vagy nádi pontyozók esetében a multiplikátoros orsó használata a legkedvezőbb, ha fonott zsinórt használnak.A zsinór vastagsága döntő szempont lehet, tavasszal mikor finomabbak a kapások 25-ösnél ne használjunk vastagabbat, nyáron ahol kapitális példányok vannak ott is elegendő a max. 0.35 mm átmérőjű zsinór. Előke alkalmazása mindig célszerű, általában 0,5 mm-rel vékonyabb mint a főzsinór. Mióta megjelentek a multifil (több szálból fonott) zsinórok könnyebb lett a horgászat, mivel vékonyabb zsinórok elképesztő szakítószilárdsági tulajdonságokkal bírnak, egyetlen hátrányuk viszont, hogy hamar gubancolódnak.Horog tekintetében meg kell jegyeznünk egy örök érvényű szabályt, inkább válasszunk minőséget magasabb áron, mint az orrunk előtt törjön el a horog egy kapitális példány fárasztásánál. Növényi eredetű csaliknál a nagy öblű, élő csaliknál a kis öblű hosszú szárú horgot használjuk. Sok márka van a piacon, a horogpróbát azért érdemes elvégezni úgy hogy veszünk egy parafa dugót, abba beleszúrjuk a horoghegyet és elkezdjük húzni, ha elpattan a horog akkor túl keményre edzett nem jó, sőt akkor sem jó ha kihajlik, mert az túl lágy. A legmegfelelőbb akkor a horog ha a dugóba beleszúrva enyhe feszítésre rugalmasan válaszol.

A ponty étlapja változatos így elég széles a választék csalikból. Tavasszal, ősszel inkább állati eredetű csalit alkalmazzunk, szóba jöhet a giliszta, a lóbogár, csontkukac (csonti csokor), sőt előfordult már, hogy nagyobb példányai a ragadozóknak felkínált kisebb halakat is elkapták. Télen a hideg vízben nagyon eredményes a kocára vágott löncshús. Növényi eredetű csalikat főleg tavasz végén és nyáron használjunk, itt meg kell említeni a legelterjedtebb csalit a kukoricát, amelyet ma már többféle ízben, keménységben állítanak elő, a mai napig eredményes az Alcsiszigeti Holt Tiszán az öreg kukorica, ugyanis egy kicsit kemény, a keszeg nem tudja leverni. A másik rendkívül közkedvelt csali a kifli csücske, amit pár napra egy nejlon zacskóba téve megpuhítunk és beleszúrjuk a horgot, Csalizhatunk puffasztott rizzsel, főtt sárgarépával, csillagfürttel. A már említett tészta csalik is igen eredményesek, ízesítésük tekintetében széles a skála, a méztől az eperig, bármilyen aromát használhatunk.

Az etetés nagyon fontos lehet a pontyhorgászatban, a halak általában megjegyzik, hogy hol kaptak táplálékot és visszajárnak ide. Fokozottan igaz a bojlis horgászatra, ugyanis a csalihoz hozzá kell szoktatni a pontyot, mert a vízben nem igen talál ilyen táplálékot. A csalikat (kukoricát, bojlit, kenyérgyurmát) lehet színezni, ez főleg azokon a vizeken válhat be, ahol túlhorgásszák a vizet, és a pontyok bizalmatlanná válnak a hagyományos színű csalikkal szemben.

A pontyok kitartó harcosok, még az utolsó pillanatban is tartogathatnak meglepetéseket a horgász számára. Nagyobb pontyokra jellemző a hosszú egyenletes kirohanás, ha nincs elég zsinórunk gyakran elveszítjük a halat. Általában megakasztás után szokták elveszíteni a legtöbb halat, mert a horog nem jól akad, ezért semmi esetre sem erőltessük. Amint a hal fárad, lassan körözni kezd, egy egy ilyen fordulónál kényszerítsük a vízfelszínre és levegőztessük meg. Egy idő után oldalára dől és hagyja magát vontatni, még ekkor se teljes a győzelem, ugyanis még egy kritikus mozzanat hátra van, a szákolás. Ilyenkor szokott a ponty megugrani a szák láttán, ezért semmi esetre sem a szákot toljuk a hal felé, inkább a halat húzzuk a vízbe tartott szákra és egy határozott emeléssel emeljük meg a szákot, majd a szák elejét fogva emeljük ki